Hajdú megye hírek

10 éves a Méltóság Mezeje Program

10 éves a Méltóság Mezeje Program

Többek között nárciszültetéssel és lufieregetéssel emlékeztek meg a Méltóság Mezeje Program fennálásának 10 éves fordulójáról, az eseményen Porkoláb Gyöngyi, a Méltóság Mezeje Program vezetője, a Debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumi elnöke, Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere, valamint Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is részt vett.

Porkoláb Gyöngyi felidézte az elmúlt tíz évet: a Méltóság Mezeje Program jelentős civil szervezetté nőtte ki magát, elérték, hogy Debrecenben Hospice Ház épüljön, tömegeket mozgattak meg a Nárcisz Futóversenyek és a Nárciszültetések során, emellett idősek és betegek ápolásának fontosságát hozták közelebb gyerekekhez. Dr. Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók országos Szövetségének elnöke emléklapot vehetett át, mivel a programba bevonták a vakokat és gyengénlátókat is.

 

10 éves a Méltóság Mezeje Program

Az átadott emléklapot a hagyományos mellett Braille írással készítettek el

 

Pajna Zoltán szerint a program megtanít minket arra, hogy a szeretetet és a gondoskodást hogyan tudjuk átadni másoknak, illetve a Nárciszültetés, a virágok gondozása hasonló ahhoz, amit rászoruló embertársainkért is teszünk. A megyei közgyűlés elnöke felkérte a megjelent gyerekeket, hogy tavasszal ismét együtt öntözzék meg a most elültetett növényeket.

 

/T.D.

 

 

Ász Hírportál

Czeglédi Gyula

Bulvár hírek

Partnereink