Hajdú megye hírek

A kézművesség kapja a főszerepet Debrecenben a hétvégén

A kézművesség kapja a főszerepet Debrecenben a hétvégén

Szeptember 20-án és 21-én rendezik meg a 8. Debreceni Kézműves Fesztivált, amelynek keretében a Kossuth téren mintegy 35 kézműves kínálja majd portékáit és avatja be az érdeklődőket a mesterségek részleteibe. 

Hubert Erzsébet etnográfus, a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület elnöke elmondta, hogy a rendezvényen elsősorban a debreceni, a hajdú-bihari népi kézműves értékeket ismerhetik meg a látogatók, de széles kínálattal érkeznek fiatal fafaragók, fazekasok és hímzők Békés megyéből is. Az értéksátorban kézműves mesterek alkotásaiból nyílik válogatás, a kamaratárlaton bemutatják többek között a debreceni szűrt, a debreceni gubát, a furtai és a komádi hímzést, a debreceni mézeskalácsot, a hajdúnánási szalmakalapot, a nádudvari kerámiát és a debreceni bicskát is. 

 

A kézművesség kapja a főszerepet Debrecenben a hétvégén

A fesztivál egyik fontos célja, hogy a gyerekekhez közelebb hozza a kézművességet

 

A fesztivál egyik fontos célja, hogy a gyerekekhez közelebb hozza a kézművességet, ezért idén is megrendezik a 7 próbás ifjú mester elnevezésű versenyt, amelyben hét kézműves műhelyt kell felkeresniük a fiataloknak, akik így megismerkedhetnek a csipkeverők, a hímzők, szövők, a fa- és fémművesek, a fonók, a gyöngyfűzők, a fazekasok és a bőrművesek munkájával, miközben a mesterségekkel kapcsolatos hét kérdésre kell helyes választ adniuk. A fesztiválon fellép a Debreceni Népi Együttes, mindkét nap lesz divatbemutató is, amelyen a Hajdú-Bihar megyei Népművészeti Egyesület alkotóinak munkáit csodálhatják meg az érdeklődők - mondta Hubert Erzsébet.

Ász Hírportál

Czeglédi Gyula

Bulvár hírek

Partnereink