Hajdú megye hírek

Négyes ikrek születtek Debrecenben

Négyes ikrek születtek Debrecenben

A debreceni négyes ikrek október 24-én este születtek meg, október 24-én este, akik mesterséges megtermékenyítéssel fogantak, és a terhesség 32. hetében jöttek a világra császármetszéssel.

A szülőknek a négyes ikrek az első gyermekeik. A három lány és a kisfiú - Panna, Anita, Anna és Richárd - 1230 és 1750 gramm közötti súllyal született, valamennyien egészségesek. Lampé Rudolf, a klinika megbízott igazgatója emlékeztetett arra, hogy a debreceni intézményben legutóbb három, azt megelőzően harminc éve születtek négyes ikrek. A babák jó állapotban vannak - közölte. Megjegyezte, hogy a Debreceni Egyetem szülészeti és nőgyógyászati klinikája 1992-ben, Európában elsőként kapta meg a bababarát címet, aminek azóta is folyamatosan megfelel.

 

Négyes ikrek születtek Debrecenben

 

Sápy Tamás adjunktus, a 26 éves, Békés megyében élő édesanya kezelőorvosa elmondta: a kismamát a terhesség 28. hetében vették fel a klinikára, s a magzatokkal együtt folyamatosan monitorozták. Mindvégig jó állapotban voltak, a szülés spontán indult meg a 32. héten, az újszülötteket császármetszéssel segítették világra - magyarázta. A szakember hozzátette: az újszülöttek jelenleg a szubintenzív osztályon vannak inkubátorban, de hamarosan együtt lehetnek majd az édesanyjukkal. "Felkészülünk, hogy minél jobb szülők lehessünk" - mondta az édesapa. Nagy Richárd jelezte: Békés megyei otthonukban már előkészítették a négy kiságyat, és a segítők, a szülők, rokonok, barátok is készen állnak az új családtagok fogadására.

Ász Hírportál

Czeglédi Gyula

Bulvár hírek

Partnereink