Hajdú megye hírek

TOP forrás a hajdú kultúra feltárására

TOP forrás a hajdú kultúra feltárására

A helyi identitás, a cselekvő közösségek megerősítésére 919 millió forintot nyert a hajdú-bihari önkormányzat a Település- és Területfejlesztés Operatív Program pályázatán, az összeget elsődlegesen a hajdú kultúra feltárására fordítják. 

Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke a 45. Hajdú-Bihar megyei levéltári napok megnyitóján közölte: legendáriumot adnak ki és 3D-s filmet is készítenek a megye történelmi hagyományairól, illetve interaktív bemutatótermet hoznak létre. "A helyben maradásnak a gazdaságfejlesztés mellett a helyi tudat erősítése a legfontosabb eleme" - jegyezte meg a hajdú-bihari közgyűlés elnöke.

 

TOP forrás a hajdú kultúra feltárására

Keresik a forrásokat az új levéltári épület megvalósításához

 

Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese elmondta: a több mint 260 éves levéltári hálózat Magyarország legrégebbi közgyűjteménye. Kezdetekben a közigazgatást segítette az alapdokumentumok megőrzésével, később tudományos és oktatási funkciókkal bővült a feladatköre, jelenleg pedig új kihívást jelent a digitalizáció, az elektronikus adatkezelés. Szendiné Orvos Erzsébet, a megyei levéltár igazgatója hozzátette: jelenleg két városban - Debrecenben és Hajdúböszörményben -, három kutatóhelyen és hét raktárban működik az intézményük. Raktáraik olyannyira megteltek, hogy már nem tudnak iratokat átvenni. Mint mondta, keresik a forrásokat az új levéltári épület megvalósításához, amelynek a tervei már teljesen elkészültek. A leendő levéltár Debrecenben, a Bem-téren, a Méliusz könyvtár melletti üres területen épül majd fel.

Ász Hírportál

Czeglédi Gyula

Bulvár hírek

Partnereink