A megyei önkormányzat közvetítő szerepet tölthet be a magyar és a kínai cégek és települések között
A meglévő mezőgazdasági kapcsolat lehet az alapja Hajdú-Bihar és a kínai Anhui tartomány további együttműködésének - hangzott el a két delegáció debreceni megbeszélését követő sajtótájékoztatón.

Zhung Jun, az Anhui Tartományi Népi Kongresszus Irányító Testületének alelnöke elmondta: a hajdú megyei Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt-vel fennálló kapcsolatuk rendkívül sikeres. A cég egyébként 2005 óta van jelen a
kínai piacon, ahová komplett szolgáltatást importálnak a technológiától kezdve az alapanyagon keresztül a szakembergárda biztosításáig. Terveik között szerepel egy

kereskedelmi központ létrehozása is, amelynek feladata lenne a magyar termékeket és szaktudást a kínai piacra importálni.
Kocsis Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke közölte: számukra a látogatás legfontosabb hozadéka a kapcsolattartó testületek felállítása volt. Terveik szerint a megyei
önkormányzat egyfajta közvetítő szerepet tölthet be a magyar és a kínai cégek és települések között. Várhatóan augusztus 20-án írják alá a két régió testvérkapcsolatait létrehozó dokumentumot és a szándéknyilatkozatot a további együttműködésre.
-kt-