
Mintegy 7,5 milliárd forint bevétellel és ugyanekkora kiadással számol tervezetében, amelyről pénteken szavaz a megyei közgyűlés.

Mintegy 7,5 milliárd forint bevétellel és ugyanekkora kiadással számol tervezetében, amelyről pénteken szavaz a megyei közgyűlés.
Az elmúlt évhez viszonyítva a központi költségvetésből származó bevételük 21,4 százalékkal – 579 millió forinttal – csökken az idén. Az önkormányzat központi elvonásai 2006 óta így összesen 1,2 milliárdra nőttek, s ha a megyei fenntartású Kenézy Kórházat is figyelembe veszik, akkor 7,2 milliárddal lesz az idén kevesebb forrásuk, mint négy éve.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat címere
A megyei önkormányzat más bevételkiesések miatt összesen mintegy egymilliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhat az idén, mint 2009-ben. Ezek között van a megyei szociális intézményeket üzemeltető két nonprofit kft. normatív finanszírozásának 103 milliós reálérték-csökkenése és a kedvezőtlen ingatlanpiaci helyzet miatt kieső 200 milliós illetékbevétel. Mindezek ellenére a megyei intézmények működőképessége nincs veszélyben.

Hajdú Bihar Megyei Kenézy Gyula Kórház
Ezzel együtt is 4,4 százalékkal kevesebb jut intézményi kiadásokra, további 536 millió forintot pedig a központi kiadások terén spórolnának. Ezek közt vannak egyebek mellett a Kenézy Kórház különböző kötelezettségei, a felmentések, végkielégítések vagy a kamatkiadások. Jutalmat az idén egyetlen önkormányzati intézményben sem osztanak, így az önkormányzat hivatalában sem – közölte Rácz Róbert.
(Forrás: Hajdú-Bihar Megyei Hírlap)