Hajdú Megye Vezető Hír

Önkormányzati vágóhidat avattak Hajdúböszörményben

Önkormányzati vágóhidat avattak Hajdúböszörményben

Az önkormányzati vágóhíd avatása mellett elhelyezték a leendő, ugyancsak önkormányzati húsfeldolgozó üzem alapkövét is. A 400 millió forintos fejlesztést a Belügyminisztérium és Hajdúböszörmény önkormányzata is támogatta.

Kiss Attila polgármester elmondta, hogy a vágóhíd és a húsfeldolgozó 25, az állattenyésztést végző Hajdú tanya további 100-150 közfoglalkoztatottnak ad munkalehetőséget. A közmunkában tenyésztett, levágott és feldolgozott állatokat a helyi közétkeztetésben használják majd fel. Rácz Róbert kormánymegbízott emlékeztetett rá, hogy Hajdú-Bihar az ország egyik legsikeresebb megyéje a közmunkaprogramban: tavaly 23 milliárd forintot fordítottak közmunkára, 76 településen 300 projektben összesen 25 ezren vettek részt. 

 

Önkormányzati vágóhidat avattak Hajdúböszörményben

Önkormányzati vágóhidat avattak Hajdúböszörményben, levágott és feldolgozott állatokat a helyi közétkeztetésben használják fel

 

Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára kiemelte, a kormány célja a teljes foglalkoztatottság, hogy aki képes rá, a nyílt munkaerő-piacon dolgozhasson. Egyetért azzal, hogy ösztönözni kell a közmunkaprogramban résztvevőket az elsődleges piacon történő munkára, és "a magyar gazdaság erősödésével lehetőséget kell teremteni a közfoglalkoztatottak piaci alapú foglakoztatására". Az önkormányzati Hajdúsági vágóhídon március elsején, egy műszakban kezdődik a munka, de az előzetes felmérések szerint a kétműszakos munkarend bevezetésére is rövidesen szükség lehet.

 

/T.D.

Ász Hírportál

Czeglédi Gyula

Bulvár hírek

Partnereink